A ‘70-es években a japánok olyan minőségben másolták le a nagy amerikai gitárgyártók hangszereit, hogy végül hosszas pereskedés után le is kellett állniuk ezzel, és kicsit módosított, saját formatervekkel előállniuk. Az említett nagy gyártók pedig ugyanezeken a gyártósorokon kezdtek először a Távol-Keleten hangszergyártásba. A pereskedéssel az abszolút pofátlan, milliméter-pontos másolatok csillaga leáldozott ugyan, de az azt megelőzően készült darabok elismert, keresett hangszerek. Nemrégiben kis időre kölcsönkaptam egy Stratocaster-koppintást ebből az időszakból. Gyorsan eldőlt a kérdés, hogy nekem is kell itt saját gitár, így a helyi jófogáson neki is fogtam a piackutatásnak. Rengeteg, számomra jobban és kevésbé ismert koreai gyártó ilyen-olyan hangszereit képzeltem oda a szoba sarkába, de valahogy nem jött az igazi (elég konkrét elképzelésem volt róla, hogy mit szeretnék, amivel most nem untatnék senkit, ha már fentebb megtettem a „lawsuit era” rövid összefoglalójával). Aztán szembejött. Nem pont ezt kerestem, ilyenről álmodni sem mertem. Közepes méretű Yamaha akusztikus, a hőskorból ez is, több mint ötven éves, kép alapján egy darabban. Egy ilyen idős hangszernek története van. Lefogod a g-dúrt és ötven év összes valaha lefogott g-dúrját elmeséli. Mint a másnapi vásárlás után elárulta, ezen a konkrét darabon elég régen fogták le utoljára, csodálatos hangja van, de nagyon ráférne egy alapos beállítás. Hamarosan meg is fogja kapni, beszámolok majd az eredményről.

Elkezdtem a nyelvvel is a Duolingonál komolyabban foglalkozni, heti két tantermi óra formájában. Egyelőre még a koreai ábécét tanítják, amit egyébként is egyre magabiztosabban olvasok, de mindenképpen jót tesz, hogy kicsit a helyükre kerülnek az elemek. Jelen pillanatban nem tűnik teljesen reménytelennek a nyelvtanulás. Az alábbiakban egyik első házifeladat-írásomba lehet betekinteni.

MEGSZAKÍTJUK ADÁSUNKAT!

Ismét különlegességet fedeztünk fel egy véletlenszerűen kiválasztott kisbolt hűtőjében: az LG-Fanta szénsavas tejüdítőt. Bizarr kinézetű, az íze viszont kellemes meglepetés, kicsit mintha olvadt vanília fagyiba dobna az ember egy citromos pezsgőtablettát. Na jó, így leírva ízre is abszurd.

Múlt hétvégén ittlétünk óta először elhagytuk Szöult, sőt a félszigetet is. Az attól kissé délre található Jeju szigetére ugrottunk el hétvégére. Ez a sziget Koreához tartozik, és elég közel is van hozzá, de érezhetően kellemesebb az éghajlat, mint a fővárosban. Első este szerencsénk volt, az egyébként szakadó eső ellenére is élveztük a jó levegőt kifejezetten enyhe időjárást, amiből még másnapra is jutott valamennyi. A Napot egész hétvégén nem láttuk, de a borús városképnek, tengerpartoknak is kifejezetten jól áll a pálmafák (és január közepén is zöldellő egyéb növények) látványa. Ahogy az is, ha tavaszias 15-20 fokban nem fagy el az ember összes végtagja negyedórányi séta után. Miután péntek este és szombaton elbíztuk magunkat, vasárnapra elérte a szigetet is a lehűlés. Fő ellenségünk, a hideg és erős szél ellenére azért igyekeztünk kihozni a napból, amit ilyenkor lehet. Miután végigbotorkáltunk a sziget leghosszabb látogatható lávabarlangján, lekéstük a buszunkat az Istenhátamögött dűlőnél. A következő járatig így a barlang bejárata melletti nénis kifőzdében (nagy csomó hely működik itt úgy, hogy látszólag egy néni és egy bácsi viszi az egészet, ami barátok között is emberfeletti teljesítmény) végigkóstoltuk a sziget érdekességeit, a híres fekete malacot, és a helyi mandarinnal ízesített makgeollit (rizsbornak csúfolt alkohol, az ízesítetlen egyébként egész okés, de azért a bor megnevezést személy szerint kicsit erősnek érzem).

Enyhe delíriumban végül elcsíptük a következő buszt, egy átszállással aztán végül megkerültük a sziget keleti oldalát, hogy a középen lévő baljós kinézetű vulkán oldalában tekeregjünk vissza a szerpentineken a szállásunkhoz. A sziget fővárosának zsibongó piaca örök élmény. Az ezerféle bizarr kinézetű élő-haló tengeri herkentyű, a félpercenként újraértelmeződő street food, a hömpölygő tömeg, az illatok és zajok nehezen adhatóak át fotókon, de az ember nem felejti el egykönnyen. A hétvége tanulsága, hogy Jejura mennünk kell még, lehetőség szerint viszont ennél is jobb időjárást igyekszünk majd kifogni.