Ahogy a karácsony, úgy az újév ünneplése sem akkora esemény Koreában, mint nálunk. Itt inkább a nemsokára (idén január 22-én) esedékes holdújévet/tavaszünnepet ünneplik, akkor gyűlik össze a család, ajándékoznak, játszanak, elbúcsúztatják az óévet, köszöntik az újat, és különféle hagyományokat követve igyekeznek biztosítani, hogy mindenféle jóban legyen részük az elkövetkező hónapokban. Az idei tavaszünneppel a nyúl éve kezdődik, aminek előjelei már jó ideje láthatók szerte a városban. Eleinte okozott is némi zavart a rendszerünkben, hogy már az adventi időszakban mindenhol tortákat árultak, amik nyulakkal voltak díszítve, és a Happy New Year felirat szerepelt rajtuk.

Fent: gigászi felfújható nyúllal várják az újévet.
Lent: a Coca-Cola is megadta magát a helyi szokásoknak. (Sajnos nyulas tortáról nincs bizonyíték, annyira ámuldoztunk, hogy elfelejtettünk fotózni.)

Nyulak az újévi üdvözlőkártyákon is. Háttérinformáció nélkül a másodiknál talán kicsit zavarba is jönnék, hogy vajon milyen "season" kapcsán üdvözölnek éppen...

A Gergely-naptár szerinti újév ünnepléséhez kapcsolódó látszólag egyetlen hagyomány itt a 33 harangkongatás, amit három év után most először tartottak meg újra személyes jelenléttel (a Covid idején ez is online streamelve zajlott), azonban a még nagyon közeli itaewoni tragédia miatt mindenféle óvintézkedéseket közepette (a metrók megállás nélkül haladtak át a legközelebbi megállón, buszok és autók nem hajthattak be a környékre, és csaknem ezer fő biztonsági személyzetet rendeltek ki a helyszínre, ami kb. 60%-kal több, mint a korábbi években). A harangot 16 különböző híresség kongatta meg, köztük Szöul polgármestere, amit egy kivetítőn megtekinthető (!) tűzijáték követett. Mindez jólétet és szerencsét hivatott biztosítani mindenkinek a következő évre. Azért mi arra az esetre, ha a harangkongatás valamiért mégsem működne, biztos ami biztos alapon megfőztük a lencsét… nehogy ezen múljon a dolog, ugye.

Valójában még egy hagyományról tudomást szereztünk, viszont ezzel kapcsolatban nem teljesen tisztázódott, hogy melyik újévkor is kellene csinálni: az első napfelkelte megtekintése, amire a város keleti fekvésű magaslataira, illetve az ország keleti partján elhelyezkedő Sokcho városába özönlenek az emberek.

A tömegre és a kemény mínuszokra tekintettel azonban úgy döntöttünk, hogy nem vesszük ki a részünket a helyi szokásokból, és ezt az ünnepet most inkább az otthoni hagyományoknak megfelelően töltjük: a kétezres évek elejének kiváló szilveszteri TV műsorait néztük a Youtube-on, folyt a pezsgő és az Unicum Barista, éjfélkor pedig némileg megilletődve meghallgattuk a Himnuszt. Reggel 8-tól pedig, amikor mi már éppen alvásunk legmélyebb pontján voltunk, elkezdtek rezegni és csipogni a telefonjaink az otthoni jókívánságoktól…

Szilveszteri klasszikus

Az óév utolsó napjára egyébként beiktattuk a városfaltúra következő szakaszát, ami a korábban már említett aranyszobroktól kezdődik, és csaknem a teljes útvonal katonai területen halad keresztül. A bizonyos „január 21-i incidens” miatt itt még nemrégiben útlevelet kellett felmutatnia a külföldieknek (vajon ha észak-koreai kém lennék, nem lenne kamu útlevelem?), illetve belépéskor minden túrázó kapott a nyakába egy bilétát, amit kifelé le kellett adni, egyfajta nyilvántartásként. Mi most már szerencsére ebből nem sokat érzékeltünk, azon kívül, hogy lépten-nyomon táblák tiltottak mindenféle tevékenységet: fotózást, étkezést, a kijelölt út elhagyását; illetve nagyjából 100 méterenként (üres) őrbódék és mozgásunkat követő kamerák szegélyezték az utat. Időről időre pedig egy kellemes férfihang bemondott valamit egy láthatatlan hangszóróból, de mivel csak koreaiul, így nem tudtuk meg, mitől kellene még tartózkodnunk. A duruzsoló hang ellenére egyébként valami olyasmire tippelünk, hogy felsorolta valamennyi tiltást, jelezve, ha ezeket megszegik a kedves látogatók, akkor többmillió wonos büntetésre, néhány évnyi börtönre, vagy akár a katonák által ejtett súlyos sérülésekre számíthatnak.

Zsigeri szabálykövetésünket (tényleg!!) leküzdve azért kipróbáltuk a városi túrázás kötelező elemét, és az egyik pihenőnél elkortyolgattunk néhány pohár makgeolli-t. Ez egy nagyon különös, rizsből erjesztett helyi ital, ami kissé szénsavas, egyszerre édes és savanyú, és ami talán a legbizarrabb az egészben, hogy szinte tejszerű – és ha nincs jól felrázva, még darabos is. Mindezzel együtt egyébként egészen iható, sőt, sokkal vállalhatóbb, mit helyi riválisa, a soju. Inkább csak nehéz feldolgozni, hogy ránézésre tojáslikőrt várna az ember, és amikor beleiszik, akkor inkább a sörre hajaz. Hát, én lehet, hogy nem cserélném le a jól bevált túrázós védőitalt, a bort (télen forralva, nyáron szódával higítva), de tény, hogy ez is megtette a hatását: a következő fél órában némileg lendületesebben és vidámabban kapaszkodtunk fel a meredek kaptatókon.

Finomabb, mint ahogy kinéz

Az újévet valamivel lightosabbak kezdtük: a lencse elfogyasztása előtt egy nagy sétával kezdtünk, a ragyogó napsütésben elindultunk a Hangang folyó partján végtelen hosszan futó gyalogos- és bicikliúton, majd az első utunkba kerülő hídon átkeltünk a túloldalra is. Most szembesültünk csak vele igazán, hogy ez a folyó és hídjai nagyságrendekkel nagyobbak a Duna budapesti szakaszán megszokottnál, gyakorlatilag egy kétszer négy- vagy ötsávos út mellett gyalogoltunk vagy fél órát, mire átértünk a túlpartra. Ott leültünk egy éppen nem a legszebb arcát mutató parkba, és elfogyasztottuk a magunkkal hurcolt, ízben, minőségben, és ár-érték arányban egyik legcsodálatosabb helyi scack-et, a gimbap-ot, majd tökéletesen átfagyva hazabuszoztunk. Nem tudom, hogy itt is érvényes-e, hogy amit az év első napján csinál az ember, azt fogja aztán egész évben, de ha véletlenül igen, és ebbe beletartozna a gimbap-evés, hát azt egyáltalán nem bánnám. Sőt!

-B