Szöul: bő egy hét eltelt, megírom én is az első benyomásokat.

A meglepően ismerős dolgokat nem meglepően ismeretlenek követik szorosan egymás után. A savanyúkáposzta és a kimchi megnyugtató rokonsága (a kimchi egy koreai „nemzeti étel”, lényegében olyan fermentált káposztáról van szó, ami csodák csodájára nemhogy ehető, de többségében egyenesen finom is), vagy a helyi különlegességnek számító véres hurka (tök véletlen találtuk, és nyilván ez is teljesen más mint otthon, de akkor is) után kíméletlenül csapja arcon az embert az elveszettség érzése ebben a metropoliszban.

A képen balra: sundae, a véres hurka üvegtésztával töltött helyi megfelelője, a felső két fehér tálban kétféle kimchi, káposztából és retekből(?).

Az elveszettségem azt hiszem alapvetően nyelvi eredetű: a legtöbben a koreain kívül más nyelven nemigen beszélnek. Így pedig egy bevásárlás is lehet igazi kalandtúra. A polcokon teljesen ismeretlen termékek sorakoznak, ezeken teljes véletlenszerűségben vannak a feliratok latin betűkkel angolul, hangullal koreaiul, vagy a számomra legkedvesebb módon: angolul, koreai kiejtés szerint fonetikusan, hangul írásjelekkel.

A hangult úgy-ahogy (úgy mint, egy elsős, betűzve) ki tudjuk olvasni, így mindig csodálatos élmény, mikor 2 perc alatt sikerül elmakogni például, hogy „argürei”, aztán ráébredünk, hogy earl grey tea dobozát bámuljuk. Ez a lingvisztikai sajátosság megérne egy külön bejegyzést, gyűjtöm is a kedvenceket, akinek erre van igénye, annak érdemes követni a blogot!

A hangul egyébként relatíve egyszerű írásmód, jellemzően 2-3 betűből álló szótagblokkokból állnak össze a szavak, azokból a mondatok. Következésképpen egyszerűen tanulható lenne legalább az írás-olvasás, viszont komoly nehezítő tényező, hogy viszonylag sok felirat latin betűkkel is ki van írva az utcákon, az európai szem automatikusan azt olvassa először, így nincs az ember rákényszerítve, hogy nekiálljon kibogozni a „krikszkrakszokat”. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de le a latin betűkkel, Koreában legalábbis.

Szóval tanulhatunk újra olvasni, úgy talán kevésbé lesz ijesztő ez a felfoghatatlanul sűrűn lakott kőrengeteg.

-D