Túl a három hónapon, továbbra is gyűlnek az olyan észrevételeink, megfigyeléseink, tapasztalataink, amik nem érnek meg egy külön történetet, de azért annál érdekesebbek, hogy szó nélkül hagyjuk őket. Ezekből szemezgetünk.

Járdák hiánya

Egyáltalán nem univerzális dolog, nyilván a belvárosi turistás helyeket szinte egyáltalán nem érinti, minket viszont annál inkább. A mi utcánk ugyanis, sok környékbeli utcával, közzel, és lejtővel egyetemben, nem rendelkezik gyalogosok számára fenntartott résszel. Ráadásul ezt a helyzetet még fokozza, hogy gyakori a 45 fokos lejtő, és a beláthatatlan kanyar is, így a közeli kisboltba vagy a buszmegállóig történő séta gyakran felér egy halálközeli élménnyel. És nem arról van szó, mint bizonyos országokban, hogy egyáltalán nem szokás sétálni: ebédidőben csapatostul, alkonyatkor gyerekekkel, kutyával, babakocsival vonulnak a népek. Az úttesten, parkoló autókat kerülgetve, a száguldozó taxisokat és robogós futárokat tökéletesen figyelmen kívül hagyva.

Szemétkérdés

Első napjaink egyik legnagyobb kihívása volt a szemét gyűjtésének-szelektálásának-kihelyezésének kérdése. Azt azonnal láttuk, hogy kukák és konténerek nincsenek, helyette különböző méretű és színű zacskók gyülekeznek itt-ott. És valóban, a háztartásban keletkezett hulladékot típusonként szelektálva, zacskókban kell kihelyezni a kijelölt pontokra. De persze az sem mindegy, milyen zacskót használunk. Az általános, semmilyen speciális kategóriába nem sorolható szemétnek, valamint a komposztálhatónak van kifejezetten erre a célra gyártott zsákja, amit az adott városrész nagyjából bármelyik kis közértjében megvehetünk nem túl jutányos áron – ennek oka, hogy az árba bele van építve az elszállítás díja. Minden más kategória (műanyag, papír, tejesdoboz, fémdoboz, stb) mehet „sima” zacskóba. Ezeket a kis csomagokat este 6 és éjfél között lehet kihelyezni a lakóhelyünkhöz kijelölt gyűjtőpontra. Nem máskor, és főleg nem máshová – az ismerősöktől hallottak alapján előfordul, hogy valaki leteszi a kiürült kávéspoharát egy útjába eső gyűjtőhelyre, és a következő napon már kint is van a fotója a helyszín mellett, hirdetvén, hogy ő bizony egy törvényt nem tisztelő polgár. Viszont figyelembe véve, hogy a város egész forgalmas, sőt utcai ételárusokkal teli helyein is csak nagyon elvétve van kuka, elég nehéz helyesen szemetelőnek lenni. Bevallom, nekünk is volt már néhány kihágásunk 17:34-kor kihelyezett, vagy más kupacához lerakott szeméttel, így mindennapjaink a kukarendőrségtől való állandó rettegésben telnek.

Forrás: seoulistic.com

Másik aspektusa ennek a témának, hogy sokan emlegetik Korea pozitívumai között a tisztaságot. Nos, tény, hogy a köztereken, forgalmas helyeken, tömegközlekedésen alapvetően nincs szemét, de mivel kuka sem, így gyakran előfordulnak egy pontba lerakott kávéspoharak, sörös- vagy cigisdobozok. Amint pedig egy kisebb utcába befordulunk, szinte elkerülhetetlen, hogy akár szabályosan kirakott, de még el nem vitt, vagy a helytelen kirakás miatt örökre ottmaradó, vagy kóbor állatok és emberek által széttúrt, süvítő szél által szétfújt kupacokba botoljunk. Abba már inkább nem is akarok belegondolni, hogy amint 20 fok fölé emelkedik majd a hőmérséklet, hogy fognak viselkedni az étkezési hulladékkal telegyömöszölt (és a legtöbb háztartásban a kirakásig fagyasztóban tárolt) zsákok…

Csomagolás

Ez is kapcsolódik valamelyest az előző témához, hiszen a mindenféle szemét jelentős része a mindenféle csomagolásból keletkezik. Amiből itt elég tekintélyes mennyiségűt használnak. Kellett hozzá néhány hét, amíg a lélekjelenlétünk arra a szintre jutott, hogy a kisboltokban, pékségekben, zöldségesnél időben szóljunk, hogy köszönjük, nem kérünk zacskót. Ezzel is általában csak az utolsó réteget tudjuk megakadályozni, a megvásárolt áru ugyanis általában már azelőtt is egy-két réteg zacskóba vagy fóliába be van csomagolva. A legelképesztőbb eddig a matrjoska babákat megszégyenítő módon bebugyolált camembert volt: a papírdobozon belül egy fóliával lezárt műanyag tálkában volt a fóliába csomagolt sajt. De teljesen mindennapos az egyesével-kettesével csomagolt főtt tojás (bár aki járt már 7Eleven-ben a világ bármely más pontján, annak ez – sajnos – nem újdonság); a pékségben az előre, egyesével bezacskózott péksütik (amiket aztán beraknának még egy további zacskóba, ha az ember lánya nem tiltakozik elég gyorsan és hevesen; majd a pultra ragasztott, a műanyagok használatának visszaszorítására felhívó feliratra téve adnák oda); de ismerősök beszámoltak már szemenként becsomagolt eperről is. Az átlagos koreainak mindemellett szükséges a létezéshez napi 1-2 Starbucks jegeskávé („ájszü ámerikánó”), amit a jelek szerint gyakran az irodából egy kolléga gyűjt be mindenki számára, mert ilyenkor a szerencsés a kezében 4-5 zacskónyi elviteles pohárba töltött kávét lóbál, amik kettesével még egy papír tartóba is bele vannak állítva. Az alapos csomagolásnak azonban a szöges ellentétére is láttunk már példát: az IKEA rendelésünk két nyitott dobozban érkezett, amikbe úgy voltak belehányva a holmik, mintha valaki az áruházban néhány perc alatt körbeszaladva dobált volna bele mindent. Illetve egy kifejezetten pozitív tendenciára is figyelmesek lettünk nemrég: a kisboltokban ha zacskóra van szükség, gyakran a szemeteszsáknak használandó, jelölt szatyrot adják, ami így – legalább – kettős felhasználású.

Éttermi jóságok

Az éttermeknek a mindenféle izgalmas ételen túl számos további érdekességük és előnyük van. Először is minden koreai étkezdében alapvető, hogy adnak legalább 2-3 féle, úgynevezett banchan-t, vagyis köretet, ezek általában valamiféle kimchik, halféléből vagy tengeri dologból készült kis saláták, egyéb zöldségek. Ezeket vagy rögtön kihozzák, vagy ki vannak rakva egy kis tálalóra és önkiszolgálni lehet belőlük, így az ember már addig is tud rágcsálni valamit, amíg a főételre vár. Másik előnyük, hogy végtelen mennyiségben rendelkezésre állnak – felár nélkül!, ami elég figyelemre méltó, főleg úgy, hogy egyébként a kimchifélék a boltban nem tartoznak a legolcsóbb dolgok közé. A banchanokon túl alapvetés mindenhol az innivaló, ez legtöbbször friss víz, amit kulacsban hoznak vagy ballonból lehet tölteni, de néha furcsa, meleg gabonateát szolgálnak fel. Mindenesetre italt kérni így nem is nagyon szokás az ennivaló mellé, vagy ha igen, az legtöbbször helyi sör, vagy soju. Na jó, soju-t valójában inkább szokás kérni, mint nem, szinte minden átlagos koreai társaság asztalán megtalálható a kis zöld üveg, amiből sűrűn töltögetik egymásnak a rizspárlatot a fortyogó étel mellé. Az újabb üveg soju/további kimchi/extra ramyeon tészta az ételbe/stb. kérése pedig nem ám integetéssel vagy pulthoz járkálással történik, hanem egy erőteljes kiáltással bele az étterem gőzébe – amit valamilyen csoda folytán a legnyüzsgőbb helyeken is meghall az illetékes néni, és már hozza is a kívánt utánpótlást. Mindezek a külföldit eleinte kihívások elé állíthatják, azonban némileg kompenzál a fizetés végtelenül egyszerű módja: itt sincs pincérnek integetés, vagy ügyetlenkedés a számlával, hanem vagy már rendeléskor a pultnál, vagy dolgunk végeztével a kijárathoz közeli kis kasszánál elég szó nélkül átadni a kártyánkat, lehúzzák, és ennyi. A borravaló intézménye pedig szinte egyáltalán nem létezik.

- B