Logo Pic
Apuleius 2024. december 10.

A Manchester City elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja.jpgA házigazda Juventus a csoportkör egyik legnehezebb mérkőzésére készülődhet, mert a torinóiakhoz hasonlóan ugyan a Manchester City sem mutat jó formát, az angol együttes így is nehéz és veszélyes ellenfélnek ígérkezik.

Az eddig lejátszott öt forduló alatt mindkét csapat két győzelmet, egy vereséget, valamint két döntetlent könyvelhetett el, s így mindössze 8 pontot gyűjtött, azonban jobb gólkülönbségének köszönhetően a Manchester City két pozícióval a Juventus előtt, a tabella huszadik helyén áll.

Thiago Motta 20 fős keretébe visszatérhetett Douglas Luiz, Weston McKennie és Vasilje Adžić, azonban Nico Gonález, Juan Cabal és Gleison Bremer továbbra sem bevethetőek, de kimaradt a Bologna elleni mérkőzésen lesérülő Andrea Cambiaso is.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti majd élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.

Védők: Gatti, Danilo, Kalulu, Savona, Rouhi.

Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, McKennie, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.

Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, Adžić, Weah, Mbangula.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
Kreator | Anthrax | Testament @ Barba Negra, 2024. december 10.
Árposz • 5 nap
Nagy mákos bejgli teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Nagy frankfurti virsli teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Nagy száraz rosé pezsgő teszt
Linda Morvai • 1 hónap
A Cagliari elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
Cikkek a címlapról
A 19. században megedződött kegyesség
Bárány Zsófia, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársa előadást tartott a magyarországi németajkú katolikusok történetéről szóló nemzetközi konferencián. Bánáti svábok. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Hungaricana közgyűjteményi portál.…
A természetes göndör haj fajtái
  A göndör haj lenyűgözően sokféle lehet – az enyhén hullámos tincsektől a feszes spirálokig minden göndör haj különleges és egyedi. A göndör haj típusának megismerése nemcsak azért fontos, hogy jobban megértsd a hajad, hanem azért is, hogy a megfelelő ápolási termékeket…
>